Internetadó-hiszti utózönge: Új narrativára van szükség a közjóról és a haladásról szóló közbeszédben

Bár a kormány valójában sosem akart internetadót, a digitális világ kérdése a közjó, így a mindenkori kormány szempontjából is, megkerülhetetlen. A tét, a 250 éves Felvilágosodás helyes mederbe terelése. Ezt a kihívást a balliberális oldal, mint „kórtünet” és a probléma része, nemhogy kezelni, de definiálni sem tudja. Ha igy van, akkor mi hiányzik a jobboldalból, hogy megmentse a 21. Századot a ballib utópisztikus-disztópikus jövőképétől?

A közvélemény-kutatások eléggé egyértelműen kimutatták, hogy a FIDESZ komoly zuhanórepülésbe kezdett novemberben, és az is eléggé egyértelműnek tűnik, hogy ennek a folyamatnak a kezdete az u.n. „internetadó” körüli hercehurcához és az ezt kísérő több-tizezeres „tüncik”-hez” köthető.

A kormány úgy tűnik, hogy végleg eljátszotta sokszázezer polgár bizalmát és ráadásul, mintegy bónuszként, sikerült olyanokat is politikailag mozgósítani, akik eddig a politikai részvétel gondolatát is jobban kerülték, mind az ördög a szenteltvizet. Ez a mozzanat, mint „cseppben a tenger” mutatta meg nemcsak egy fontos szeletét a kis magyar valóságnak, de olyan világszintű folyamatokra is nyitott résnyi betekintést, melyek minden bizonnyal meghatározóak lesznek az elkövetkezendő évtizedekben az egész civilizált világban!

Mikor ilyen komoly a tét, nem lehet szó nélkül elmenni az olyan hányavetien arrogáns, lekezelő és magát menőnek gondoló cikkek mellett, mint az Index Totális félreértésre alapozott az egész magyar jobboldal-ja. Mivel úgy Magyarországot mind a nyugati világ nagy részét a mai jobboldal valamilyen verziója fogja vezetni a belátható jövőben (ez a megállapítás önmagába cikket ér, de a cikk végére talán kiderül, hogy miért), ezért egyáltalán nem érdektelen, hogy miként (nem) gondolkodik és értelmez (rosszul) az EGÉSZ magyar jobboldal.

Persze, már a cikk bevezetőjéből kitűnik, hogy az egész „totális félreértés” vihar egy pohár vízben (egy Rogán-nyilatkozatban) mellyel a Rogán a netadó ellenes tüntetőket akarta fricskázni, mely fricska egy WSJ cikk apropóján született.

Itt jegyezném meg, tisztelettel, hogy nem értem miért gondolja egy kétharmaddal kormányzó konzervatív erő, hogy ilyen fricskákkal könnyíthetnek az amúgy nem könnyűnek ígérkező és megannyi elkerülhetetlen konfliktussal járó kormányzás kommunikációján. Ez minimum visszatetsző, de ellenkezik a „tartsd szárazon puskaport” és az „aquilla non capit musca” évezredes bölcsességekkel is. Persze, ha a politikát, úgy ám-blokk, „szelektív nézőpontok” háborújának állítjuk be, ahogyan azt GFG teszi (feltehetően nominalista-voluntarista indíttatásból), akkor természetesen szelektív nézőpontok háborúját kapjuk, csak kérdéses, hogy ez miként szolgálja a közjót, mikor most már elég sok olyan dolog van a világon, amiről nem kell föltétlenül hitvitát folytatni. Véleményem szerint a konzervatív temperamentum, mely, mint mondtam, minden bizonnyal meghatározó lesz a 21. század politikájában, pontosan abban különbözik a baloldali racionalista (és az osztogatást már-már vallási szintre emelő) politikájától, hogy elvből egyetlen politikai gondolattól sem zárkózik el, amely a közjót szolgálja, de ezt pesszimista módon teszi, azaz „ami nem romlott el azt nem kell megjavítani” elvet követi. Ami meg bizonyíthatóan jól működik (pl. gyerekek nevelése hagyományos családokban, az „igazi” civil világ támogatása vagy éppen a bevándorlás társdallamilag, érzelmileg feldolgozható és integrálható szinten tartása) azt egy konzervatív temperamentumú politika minden áron óvja és támogatja.

Ha van egy dolog, amit az Orbán kormány jól csinált, és amely valószínűleg a 2014-es tripla választási győzelmet hozta, az az „egyenlő közteherviselés” elvének gyakorlatba ültetése. Ha van, egy olyan közgazdasági gondolat melynek helye van a 21. században, az a társadalmi (és természeti) externáliák számszerűsítése és visszaosztása a piaci szereplőknek különadók formájában megmutatva (nyugati kormányok válság utáni totojázásának üde színfoltjaként), hogy a piac-állam viszonyban az állam hivatott és képes érvényesíteni a közjó érdekeit. Mivel ezt az elvet globálisan még nem lehet érvényesíteni (most már nem kérdés, hogy miért érzik egyre többen, hogy oligarchiában és plutokráciában élnek a demokratikus és fejlett Nyugaton) és a nyugati kormányok továbbra is a cégeik érdekeit tartják a legfontosabb nemzeti érdeknek, a konfliktus borítékolható, akárcsak ezek belső politikai hozadéka.

De ha ez így van, akkor miért nem volt hasonló politikai hozadéka a „telekom-adó kiterjesztésének”, sőt, gyökeresen ellentétes hatást váltott ki mely végül az adó eltörléséhez vezetett?

Véleményem szerint két dolog vezetett ide:

Az első, aminek viszonylag kevés köze van a negatív politikai következményhez, az az, hogy a kormány, mint nagyjából minden politikai hatalom szerte a világban, objektív okokból kifolyólag, hadilábon áll a technológiai haladás és az piac viszonyának értelmezésével. Az technológiai és gazdasági innováció mindig is verseny és szabályozásellenes volt (mi több ezek az innováció legfőbb ösztönzői is) és az állam csak lohol az esetleges társadalmi hatások kezelése után. Amennyiben a törvények meghozását is ideszámítjuk, akkor az állam lemaradása óriási.

Heidi és Alvin Toffler legutolsó könyvében a Revolutionary Wealth-ban az innovációt egy 100 km/h-val robogó autóhoz hasonlította, míg a törvénykezés csak 1 km/h-val gurul utána. Ennek sebességkülönbségnek esett áldozatául a kormány, amikor a telekom-adót egy „tollvonással” ki akarta terjeszteni az internetes kommunikációra is. Ez, természetesen, óriási szakmai hiányosságokat leplezett le a kormány részéről!

A kicsit is hozzáértő újságírók egyhangúan kiáltották bele az éterbe, hogy darázsfészekbe nyúlt a kormány, ráadásul rosszul. Ugyanakkor, ezt a mellényúlást politikailag, szerintem tökéletesen kezelte a miniszterelnök, mikor nyilvánosan beismerte, hogy félrecsúszott a tervezet és mivel eddig agnosztikusan viszonyultak az Internethez egy „Nemzeti Konzultációt” kezdeményeznek, hogy konszenzus alakuljon ki a témában, hogy az egyenlő teherviselés elve a digitális gazdaságra is érvényes legyen. Az azonban már most nyilvánvalónak tűnik, hogy az adózási kérdés csak a szabályozási kérdések után következhet a sorban.

Első számú TOTÁLIS baloldali félreértés, tehát: Objektív okokból a kormányok csak most kezdenek napirendre kerülni a digitális gazdaság szabályozási kérdéseiben (lásd a brit kormány új multi-adója, az amerikai netsemlegesség és „internet, mint közszolgáltatás” vita, személyes adatbiztonság kérdése, digitális pénzek kérdése, megosztás-gazdaság kérdése, stb) ezért végső soron helyesen járt el a kormány, még akkor is, ha csak a „tüncik” után mondott le eredeti szándékáról. Az, hogy az eredeti célja az abban az értelemben vett „internet-adó” bevezetése lett volna, amivel a WSJ cikk foglalkozott, totális félremagyarázása a kormány szándékának (ez akkor is igaz, ha Rogán ugyanúgy felült ennek a butaságnak, kommunikációs lecsapásra váró magas labdát látva), hiszen a kormány csak telekom-adóban gondolkodott melyet szerinte a technológiai fejlődés következtében, elvben, az internetes kommunikációra is alkalmazni kellene!

Nem is tehetett másképpen, hiszen a „egyenlő közteherviselés elvből”, felületes gondolkodással ugyan, de ez következett. Amennyiben, azonban, szabályozási és egyéb kérdések letisztázása után visszatér a kormány az adóztatásra is, lehet ilyenről beszélni. Amennyiben és akkor (legutolsó állapota a kérdésnek az, hogy soha).

Külön pikantériája a történetnek, hogy Amerikában, 7 államban már van internetadó, így az „Internetadót azonban az USA-ban senki nem kezdeményezett” és „Internetadót egyedül Magyarországon akartak, mégpedig a Fidesz-kormány.” megfogalmazások igencsak viccesnek tűnnek.

Eléggé nyilvánvaló, tehát, hogy, bár nagyon-nagyon szerettek volna a szokásos ballib „szakmaifölényes”, globálisan bennfentes pózban tetszelegni („A cikk megírásához köszönet az USA-ban élő barátaim segítségéért!”!!!), eléggé szánalmas, amit leműveltek. De mindez semmi a második dologhoz képest, hogy még ennél is SOKKAL TOTÁLISABB félreértésben vannak az Internettel, és úgy általában a modern vívmányokkal kapcsolatosan!

Mielőtt továbbmennék, leszögezem, hogy óriási különbség van a kormány és a FIDESZ/KDNP önsorsrontó technológiai agnoszticizmusa és a ballibák hamis techno-indusztriális világképen alapuló valósága között!

Ezért van az, hogy miközben hazafias, apai és emberi kötelességemnek érzem, hogy korlátozott eszközeimmel a ballib, gépies, utópikus-disztópikus világkép lerombolásért, ellehetetlenítéséért dolgozzak, a jobboldal csetlés-botlásait csak megértő és konstruktív kritikával tudom illetni (mely megértés természetesen nem terjed ki semmilyen erkölcstelen, korrupt magatartásra).

Mert, ahogyan ezt, igaz másképpen fogalmazva és Wendell Berry-t idézve, John Lukács megjósolta, egy (remélhetőleg vértelen) vallásháború kezdetén vagyunk melynek a végén az ember-gépek és az gép(esitett)-emberek közül csak az utóbbiak maradhatnak!

Mire gondolok?

Az a sok új ember, aki elment a „tüncikre” valószínűleg füle botját sem mozdította volna bármilyen más hívó szóra, de ha a Gonosz Kormány a már Szent Internetet is vegzálja, a türelem náluk is elfogyott! Azt az Internetet, amely a modern ember legnagyobb kincse, a Szabadság (Google, Amazon), Testvériség (Facebook!) és Egyenlőség (a Nagy Egyenlítő – a Föld lapos!) záloga!

Pedig ha mástól nem, hát Julian Assange Wikileak-alapítótól és Edward Snowden-től tudhatjuk, hogy bizony az Internet szempontjából jelenleg csak az naiv utópikus (politika és állammentes „szabadság”) és csúnya disztópikus (amerikai cégek által épített és amerikai birodalmi érdekeknek alárendelt) jövőkép között választhatunk.

Az ugyan nem teljesen nyilvánvaló, hogy a Soros György által képviselt vonal, amit az Index és az Új Média nagy része is képvisel pontosan melyik (a kettő vegyülete lesz a helyes válasz, valószínűleg), de az bizonyos, hogy lassan de biztosan eljutunk arra a pontra, amikor már nincs visszaút!

Ezért bármenyire is gondolják „egyesek” a jobboldalon, hogy az egész egy digitális világ egy „úri huncutság”, a következmények a lassan való világban is megjelennek melynek a társdalom számára az egyik alapvető következménye egy új vallásnak a megjelenése és mind minden hit ez is politikailag könnyen mozgósítható!

Mert az „Internet-centrizmus” egy vallás!

Evgeny Morozov Internet-centrikusból internet szkeptikussá vált újságíró írja a tavaly kiadott Click Here To Save Everything könyvében:

„If the public debate is any indication, the finality of "the Internet"— the belief that it's the ultimate technology and the ultimate network— has been widely accepted. Its Silicon Valley's own version of the end of history: just as capitalism-driven liberal democracy in Francis Fukuyama's controversial account remains the only game in town, so does the capitalism-driven "Internet”. It, the logic goes, is a precious gift from the gods that humanity should never abandon or tinker with. Thus, while "the Internet" might disrupt everything, it itself should never be disrupted. It's here to stay— and we'd better work around it, discover its real nature, accept its features as given, learn its lessons, and refurbish our world accordingly. If it sounds like a religion, it's because it is.”

És valóban, amint ez a cikk is leírja, ez a kijelentés a vallás teológiai definíciókkal teljesen összhangban van!

Mert közkeletű tévHIT, hogy a Felvilágosodás óta csak a buta és szűklátókörű emberek vallásosak, hiszen csak ők, hiszen ők Istenben és hasonló butaságokban. Ezzel szemben a vallás bizony egy általános emberi tulajdonság (az emberiség 80-90%-a ma is hagyományos értemben vallásos és úgy tűnik ez így is marad!). Annyi történt mindössze, hogy a „felvilágosult” ateista és nihilista embertömegek számára a templom és erkölcsi törvények helyét a plázák és a hedonizmus vette át.

A „felvilágosult” jelzőt pedig mindenképpen idézőjelbe kell tenni, hiszen, ez a végkifejlet korántsem tartozott a Felvilágosulás céljai közé!

Ma a Felvilágosulás szellemi szerzői bizony a fejükét fognák kínjukba, ha ezt a mai posztmodern valóságot látnák, még akkor is, ha az emberek sokkal többen vannak és jóval többet élnek, mint valaha!

Mert az emberi mennyiség hatalma az emberi minőség fölött sosem volt és sosem lehetett célja a Felvilágosodásnak!

De akkor mi volt a cél, hol csúszott félre a történelem és mi a megoldás?

Új Felvilágosodást a világnak!

A Sors furcsa fintora, hogy a mi „fülkeforradalmunkkal” egy időben, 2010-ben, cserélte le a mottóját a Felvilágosodás egyik nagy fellegvára, a brit Royal Society for the encouragement of Arts, Manufactures and Commerce (másnéven az RSA), „21. Századi Felvilágosodás”-ra. Mondván: itt az ideje újrafogalmazni a Felvilágosodás eszméjét, mivel bizony az az elmúlt 250 évben, az eredeti szándék félrecsúszott (akárcsak a kormány Telekom-adója).

Nem lettünk sem függetlenek (Istentől, államtól, ideológiáktól, gépektől, Internettől), univerzálisak (a PC tolerancia csak máz, nincs igazi nyitottság a civilizációk között) és az erőszakos anyagi „egyenlősítés” sem tűnik túl értelmes célnak, mikor ténylegesen az gazdasági egyenlőtlenség csúcsokat ostromol. A környezeti katasztrófáról nem is beszélve.

A Felvilágosodás, tehát, (még) nem érte el a célját!

Nem is érhette, teszem hozzá, hiszen a fejlődés úgy tágította ki az anyagi és szellemi lehetőségeket, hogy emberileg-erkölcsileg nem tudtunk lépést tartani vele!

Ahelyett, hogy a Nietzsche által előrevetített Übermensh-é váltunk volna, inkább új bálványokat találtunk a modernizáció vívmányai közül. Az állam (ideológiák) és a piacok (fogyasztás) imádata után, eljött tehát a technológia haladás vagy éppen az Internet imádata is (értjük Index?), úgyhogy bizony tényleg érdemes lesz azt a „felvilágosult kabátot” újragombolni, csak most lehetőleg jól kellene csinálni.

Mivel ez a félresikerült Felvilágosodás hozta el nekünk a ballib gondolkodást, beszédet, tudományt, államot, korszellemet, teljesen nyilvánvaló, hogy egy radikálisan más típusú, de egyben emberibb gondolkodásra van szükség, hogy előrelépjünk.

A racionalista/utilitarista modernitás abból a téves elképzelésből táplálkozott, hogy az emberi természet is a már viszonylag megértett külső természet törvényei szerint működik és ezért, Molnár Tamás filozófus szavaival, lassan „felszámolta a szubjektumot” azaz a piacok, technológia és ideológiák által kontrolált ember-gépet tette álmaink céljává!

Ezt a folyamatot bizony még a hippi, New Age mozgalom sem tudta megállítani, hiszen továbbra is utópikus és főként (ezúttal tisztán baloldali) racionalista alapokon próbálták orvosolni az elharapózódó materializmust. Bele is buktak, és elhozták nekünk a liberalizáció, privatizáció, dereguláció neoliberális hármasát, aminek a legutolsó és azóta erkölcsi válsággá terebélyesedő gazdasági válság is köszönhető.

Az emberi irracionalitás fokozatos megértése a pozitív- és viselkedéspszichológia által óriási szolgálatot tett a felvilágosodás talapzatát jelentő Humanizmusnak, hiszen bebizonyította, hogy az Ember gyökeresen más elveken működik, mint akár pár évtizeddel ezelőtt világunkat alakító tényezők gondolták és ezáltal új távlatokat nyitott az emberiség számára. Ezért a politikai filozófiában felfedezték Oakeshott és újra felfedezték legnagyobb felvilágosodás-kritikus Burke gondolatait mind a racionalista világkép alternatíváit, miközben a Felvilágosodás szellemét sem kellett már visszagyömöszölni a palackba.

Ez viszont egyenértékű azzal a megállapítással, hogy az ember-gép ideája helyett a gép(esitett)-ember valóságával kell foglalkozni, hiszen ellenkező esetben a következmények beláthatatlanok. A racionalizáció akárcsak a vallás emberi tulajdonságok, hiszen természetes törekvés a világ jobb megértése és ezáltal a túlélési esélyek majd az anyagi jóllét növelése. A racionalizáció eredményei az eszközök melyekkel könnyebben elérhetjük céljainkat melyek idővel a technológiai fejlődés következtében gépekké alakultak át. De ezzel az ember önkéntelenül is gépesítette önmagát, hiszen most már, érvényessé vált az a jelenség, amit a Marshal MacLuhan médiakutató úgy fogalmazott meg, hogy „We become what we behold. We shape our tools and then our tools shape us.”. Ha még ehhez, hozzávesszük az agykutatás megfellebbezhetetlen eredményét mi szerint a racionális (bal-oldali) agyféltekénk, csak szolgája a holisztikus/kreatív jobboldali agyféltekénknek, nem nehéz belátni, hogy valójában egy ember-gép kontinuum vagyunk, és minél több és szofisztikáltabb feladatot dobunk oda a rációnknak, vagy gépesített eszközeinknek, annál kevesebb dologgal fog a kreatív és emberi énünk foglalkozni, míg nem ember-gépekké válunk. Ezzel foglalkoznak Nicholas Carr The Shallows 2010-es és The Glass Cage 2014-es könyvei. Az első az Internet mély gondolkodást hátráltató hatásait, a második a mindennemű automatizáció társadalmi hatásait taglalja.

Az RSA 21st Century Enlightment esszéje (és az ezt kísérő szellemes animáció) azzal teszi fel a pontot a ballib racionalista korszellemről mondott lesújtó kritikára, amikor megállapítja „…we are also poor at estimating our own capacities, predicting what will make us happy or even describing accurately what made us happy in the past. The moral and political critique of an individualist, rational choice, model of autonomy now has an evidence base.”.

Mindehhez hozzáteszem, hogy elegendő tudományos bizonyíték áll rendelkezésre arról, hogy a gép-ember kontinuumon kívül test-szellem, valamint egyén-közösség dimenziókban is folytonosságról beszéljünk mely egy implicit-explicit renden (ez valójában kvantum mechanika „multiverzum interpretációja” álruhában) alapuló fizikán alapulhat. Ez a természettudomány pedig kompatibilis nemcsak az evolúcióval, de a legtöbb világvallás filozófiájával is, hiszen egyetlen fizikai struktúrába egyesit az információ - energia és a tudat – anyag, jelenleg a fizika számára összeegyeztethetetlen fogalompárjait.

Jelenleg a természettudományokban még persze erősen tartja magát a redukcionizmus, a mindent apró darabjaira szétszedő gondolkodás, hiszen a több mint két évszázados „establishment” nem fogja csak úgy beismerni, hogy tévedett (most épp az ünnepelt Higgs-bozonra vetül súlyos gyanú árnyéka). Itt, meglátásom szerint, az információelmélet alapú, interdiszciplináris kutatások fogják elhozni az áttörést olyan területeken ahol az emberi és anyagi tét eléggé nagy ahhoz, hogy (a jelenlegi status quo számára) „vad ötleteket” is kipróbáljanak. Ilyen terület például a rákkutatás.

A gazdasági modellek csődje a világválságban, és N.N Taleb szkeptikus empirista filozófiája a gazdasági és politikai gondolkodásban (pl. az Elővigyázatossági-elv használata a társadalmilag beláthatatlan kockázatú technológiák esetében mind például a GMO) is forradalmat jelez előre azzal, hogy nem csak a kockázatok mérése és kezelése, hanem az előre jelezhetetlen kataklizmákra jobb társadalmi és egyéni kockázattűréssel kell válaszolni.

Ezt pedig bizony nem lehet egy pusztán technológiával, individualizmussal, piaccal és impotens állammal elérni. Mindezen tényezők olyan kombinációja szükséges ahol a központi helyet az Ember, mint a világunkban egyedülálló erkölcsi lény foglalja el.

Új Felvilágosodást Magyarországra!

Mostanra gondolom nyilvánvalóvá vált, hogy az egyedüli politikai gondolat, ami megmentheti a Felvilágosulás eszméjét az emberi tudást és erkölcsi lényeget újra egységbe integráló konzervativizmus lehet, melynek sajnos jelenleg csak nyomai vannak a belátható jövőben Magyarországot kormányzó FIDESZ-ben.

Ezt a hiányosságot mutatja az internetadó-történet és melyből jó lenne, ha tanulnának. Orbán igazi konzervatív, jó értelembe vett populista és biztos vagyok, hogy nem hagyja ki a ziccert, és a pótvizsgára megtanulja az anyagot, de siker csak akkor lesz, ha belátja az általa kialakított politikailag sikeres rendszer korlátait. Míg továbbra is igaz Balázs Zoltán megállapítása, hogy „politikai személyiségének egyik nagyon határozott vonása éppen a gyakorlati tapasztalatok elvekké való átalakításának képessége”, és, hogy beszéli a választók széles csoportjainak nyelvét (lásd Blikk-csett), ugyanígy igaz lehet Gazda Albert megállapítása „Ahhoz, hogy egy politikai erő friss maradjon, értse a világot, reagálni tudjon arra, ami történik, mozgásban kell lennie. Ám a kontraszelekció gyilkol.”.

Az általam felvázolt kihívás által megkövetelt tudás-kontextus kialakítása azonban olyan interdiszciplináris (filozófiai, bölcsészeti, politikai, technológiai és tudományos) felkészültséget igényel, hogy csak akkor érdemes ennek nekilátni, ha ezt a szükséges tudást képesek vagyunk megtalálni és ennek a célnak alárendelni.

 

Címkék: politika, filozófia