Nem az a baj, hogy a szuveranista radikális-populisták tévednek (nem tudjuk), hanem az, hogy a régi, jobbára 68-as kultúrmarxizmuson nevelkedett - vagy jobboldali létére megfertőzött - gárda túl nagy erővel kapaszkodik a kormányrúdhoz, az ottlétükben túl sok piaci szereplő érdekelt és, hogy az újságírók nem végzik a dolgukat.

„Nem meglepő, hogy Lukács reputációja ma Magyarországon nem oly tekintélyes, mint 1968 Párizsában volt. De tanítványai – Heller Ágnes, Fehér Ferenc, Márkus György, Kis János és mások – folytatták a 'marxista humanizmus' üzenetének feltárását, méghozzá vagy kényelmes, külföldi egyetemi állásokban, vagy 1989 után Magyarországon. Részint Lukács máig tartó hatásának tulajdonítható, hogy Magyarországon kétszer megválasztottak egy jobboldali kormányt, kétharmados többséggel. Ennek az oka nem Orbán Viktor és a Fidesz kiemelkedő nagyszerűsége, hanem az, hogy az alternatíva taszító, mivel benne él tovább Lukács forrongó haragja” (Roger Scruton: Bolondok, csalók, lázadók - Az új baloldal gondolkodói)

Nagy örömmel olvastam a napokban, hogy mind a 444 mind az MNO (mely két portál nagyjából lefedi az onlájn publicisztikák olvasóközönségét) felfedezte, hogy nem nagyon tudjuk gondolatilag megfogni azt a politikai valóságot, ami a szemünk előtt bontakozik ki a világban, hiszen egyre több országban kezd megszűnni a régi jobb-bal felosztású pártrendszer.

Már egy jó ideje jönnek fel mind a talajvíz a radikális-populista pártok Európa szerte, de mindezt jóféle (heveny méltatlankodással fűszerezett) strucc-politikával lehetett kendőzni. A BREXIT, az elcsalt szabálytalanságok miatt megismételt osztrák elnökválasztás, a teszetoszaság a migrációs krízisben,  a „Trump-jelenség” azonban már mind olyan dolgok, ami ellen már valami jobb kell. Esetleg el is lehet gondolkodni, populistázás, fasisztázás, „tetszőleges”-istázás helyett.

Azok a kutatások, cikkek, dokumentumfilmek, melyek azzal riogatnak, hogy az Amerikai Egyesült Államok már nem demokrácia, hanem oligarchia vagy azzal, hogy a vállalati szektor lassan átveszi az irányítást a tengerentúl (meg a TTIP-n keresztül azon innen is), vagy azzal, hogy a nyugati lakósság túlnyomó többsége nem részesül a gazdasági fellendülésből egyre inkább találkoznak a választók saját tapasztalataival is és alátámasztják azt az érzést, hogy valami  már „nem kerek” azzal ami van.

Ez az érzés pedig természetszerűen változásokat eredményez a politikai szférában is, mely az errefelé jellemző demokráciákban barométerkén üzemel. A demokrácia típusú politikai rendszerek legrokonszenvesebb jellemzője, hogy (elvileg) mindannyian részesei vagyunk, tehát minden, ami a demokrácia működésével – vagy ennek változásával - kapcsolatos, eredendően közügy. Ezért örömteli pillanat, mikor azt tapasztalom, hogy újságírók fontosának tartanak leközölni cikkeket erről a kérdésről. Annál is inkább mivel egy valóban összetett és a jövőt messzemenően befolyásoló jelenséghalmazról van szó.

De valóban ebben a szellemben íródtak ezek a cikkek?

A demokratikus politika, mint minden rendszer több szempontot is felkínál az elemzésre és nem mindenik szempont egyformán közvetít a polgároknak az érdekeiknek megfelelő elemzéseket. Mert a demokratikus politika résztvevői nemcsak a választópolgárok, akik választanak és a politikusok, akiket megválasztanak, hanem egy egész sor olyan szereplő is, akik jelenlétéről nem sok szó esik, vagy ha igen akkor általában összeesküvési elméletekkel összefüggésben.

Pedig nem szükségszerű, hogy igy legyen. Lehetne nyitottan is, mondjuk tárgyilagosan, rendszerelméletileg is vizsgálni a mechanizmust.  A jelen írás kerete nem ad alkalmat, hogy részletesen kibontsam ezt a kérdést, most elég, ha megnézzük mely szereplők milyen érdekek mentén lépnek föl. 

Nézzük például a két cikket, amelyekkel írásomat felütöttem.

A 444 cikk (akárcsak a valószínű inspiráció, a tíz nappal korábbi The Economist cikk) egyértelműen a rendszer önmaga és nem a rendszert tulajdonló és használó választópolgárok érdekeit helyezi első helyre. Hogy egy saját szakmámból kézreálló analógiával szemléltessem: ez olyan mintha a rendszerfejlesztő azt mondaná a júzernek, hogy a te érdeked az, hogy a MEGLÉVŐ rendszert használd, nem az, hogy az érdekeidnek, felhasználói követelményeidnek megfelelőt.

Ezt a The Economist és a 444 úgy próbálja eladni, hogy az általuk képviselt régi rendszer szép és menő (haladó, globalista és nyitott) míg az, amit az újak ajánlanak az csúnya és ciki (zárkózottak, populisták, akik valamely „letűnt korszakhoz akarnak visszatérni”). Jól ismert szólamok a két évvel ezelőtti „illiberálisozás” óta.

Ez a marketingduma nem gyenge, hiszen igy sokaknak egyértelművé válik, hogy melyik a helyes irány. Pedig ezzel nem tesznek mást, mint egyrészt kétségbeesett marketingeszközökhöz kényszerítik a másik „alkalmazás” fejlesztőit (igy születnek BREXIT-hez és Trump-hoz hasonló monstrumok), másrészt meg szembe köpik az „sajtó” intézményét magát mely nem a rendszer, hanem a választópolgár szempontjait hivatott megjeleníteni a közbeszédben.

Valahogy, úgy ahogyan azt Gazda Albert teszi az MNO-n megjelent írásában.

Aki, egy FB komment alapján - inkább nem idézném szó szerint – hát, úgymond sokszor „eledta magát”. Pedig, akárcsak Török Gábor (aki talán még többször eladta magát), nem tesz mást, mint a világ dolgaira érzékeny választópolgár (Török a rendszergazda-elemző) szemszögét képviseli következetesen a sajtóban, tehát azt, ami elvileg a dolga az ilyen szereplőnek egy demokráciában.

Gazda Albert pedig könyörtelenül rámutat, hogy a fejlesztők és marketingesek minden igyekezete ellenére az „régi alkalmazás” lassú, tele van hibával és nem jól számol. Bár még nem tudjuk, hogy az új jobban fog-e működni az elődjénél, de legalább gyors, a felhasználó igényeit helyezi a középpontba és a hibákat is sokkal gyorsabban hárítják el.  Meg, hogy talán jó lenne elfogadni, hogy ez a helyzet.

Mert igy talán a világ rendezett körülmények között fog átállni rá az új rendszerre és nem fog az egész átmenni egy jóval durvább káoszba melyhez képest Trump és a BREXIT babzsúrnak tűnhet majd.

De akkor majd miből élnek azok, akik a régi rendszerbe fektették tőkéjüket, idejüket?