Napra pontosan nyolc éve, 2006 májusában, az "öszödi beszéddel" majdnem egy időben írtam az alábbi sorokat egy Heti Válaszos publicisztikára reagálva (Hogyan tovább jobboldal vagy valami hasonló volt a címe). Most találtam meg régi dokumentumok között kutakodva. Érdekes. :)

A tavaly nyáron-ősszel sajnos ismét külföldre küldött a sors, Bécsben és újabban Londonban (is) dolgozok, de semmivel sem éreztem kisebbnek az épp lezajlott  választásoknak a tétjét, sőt. Az bizonyos, hogy az első egy-két nap bénultsága után megfogalmaztam egy levelet az egyik levelező listán melynek célja azonos volt a Heti Válaszban megjelenttel, amit ma sikerült elolvasnom: megtalálni azt a helyes magatartást, amellyel újra lehet építeni mindazt ami most véglegesen veszni látszik. Ez a magatartás pedig, véleményem szerint, csakis a racionalitás területén található, mivel bármennyire is apelláló a keresztény  értékre és a szolidaritásra hivatkozni, amikor ezek a fogalmak nem találhatók meg a magyar társadalom többségében.

Meglátásom szerint a Fidesz kampányát sajnálatos módon, arra a sztereotípiára építkezett, hogy a jobboldali szavazók a "szívükre", érzéseikre hallgatnak nem az eszükre

Néha az az érzésem, hogy valami "végzetes köd" homályosítja el a "nemzeti" oldal értelmét és olyan,  ha a kéznél levő sakk hasonlattal szeretnénk élni, hibás lépésekbe sodorja bele melyeknek köze nincs a sakktáblán levő valósághoz.

Az észrevételeimet három csoportba összegezném:

Először is nekem az az érthetetlen, hogy a  nemzeti-ballib vitat sokan (sajnos sikerrel) az ész és a szív vitájának próbáljak beállítani azt sugallva, hogy bármit mondanak is azok akik nem a "politikailag korrekt" oldalon állnak az nem állja ki a ráció, a hideg "szakmaiság" próbáját.

Ehhez az állásponthoz sajnos egyre többen csatlakoznak a "nemzeti" oldalon  is, azt gondolván, hogy az egész a "szív kérdése" és nem érdemes "ezekkel" leállni. Pedig ez nem föltétlenül kellene így legyen. Gondoljunk csak az un. Bólyai vitára (Magyari-Vincze E.-Bakk M.) amely tulajdonképpen  "ballib" vereséggel zárult, mivel Bakk Miklós sikeresen vette fel a harcot azzal az állásponttal, hogy a progressziónak, a társadalmi modernizációnak mellőznie kell az "etnikai dimenziókat". A Magyari-Vincze E blogjába akkor a következőket írtam be kommentárként:

"H.R Patapievici arra kereste a választ az "Omul recent" ("Mai ember") című művében, hogy mi az, amit elveszítünk a modernizáció, a tudományos/technológiai fejlődés folyamatában. Számomra egyértelmű, hogy az erdélyi magyar közösség általános identitászavara és az ebből következő konkrét problémák fölötti zsigeri adok-kapok ebből az alapkérdésből eredeztethető. Ez az, ami mélységesen megosztja a magyar társadalma(ka)t határokon innen és túl, de a törésvonalak mindenhol megjelentek a nyugati társadalmakban is.

A modernség az értelmiségi lét alapfeltétele lett, melynek úgy tűnik a jelenleg elfogadott általános politikai kifejezésmódja a liberalizmus, és velejárója a multikulturalizmus, ahol tökmindegy, hogy valaki erdélyi magyar vagy francia állampolgárságú tunéziai arab. Már az is vérlázító, hogy vannak olyan erdélyi magyar értelmiségiek, akik megelégszenek ezekkel a keretekkel, melyet román "barátaink" (és valamilyen szinten az RMDSZ) olyan "erőszeretettel" szeretnének ránk erőltetni. Kérdés: Tényleg érdemes-e mindent feláldozni a modernizáció oltárán, azaz érdemes-e a csecsemőt is kidobni a fürdővízzel együtt?

Ebben a vitában Bakk Miklós azoknak a pártján áll, akik úgy gondolják, hogy a modernizáció nem föltétlen velejárója az "etnikai dimenzió" mellőzése, ráadásul világszerte úgy tűnik, hogy ez a gondolkodás erősödik. Ha már nem vettünk részt a modernizáció eddigi folyamataiban, akkor jó lenne, ha nem egy holtvágányra csatlakoznánk be (Európában a multikulti nem jött be ezt bárki latja, aki itt él), hanem próbáljunk továbblépni, sajátos társadalmi/modernizációs kérdéseinkre sajátos megoldásokat találni. Ez azontúl, hogy több sikerrel kecsegtet, méltóbb egy értelmiségihez."

Az utolsó félmondatban tulajdonképpen arra válaszoltam, hogy az értelmiségi-szakmai diskurzushoz jobban illeszthető egy társadalmi-politikai realitásokat tudomásul vevő és ezekből építkező gondolatmenet, mind a trendi "európai" és pro-globalizációs (tulajdonképpen üres) szlogenek ismételgetése.

Másodszor, a magyar választások kapcsán tudatosult bennem az a felismerés, hogy mennyire hatékony tud lenni egy olyan kampány mely az emberek megtévesztését ilyen magas szinten műveli ahogy ezt az MSZP/Gyurcsány kampány tette. Arra jöttek rá ugyanis, hogy Magyarországon az emberek nagy többsége kórosan "szellemi maszturbáló", azaz bár megszállottan tiszteli a "tényeket" és a magas szellemi teljesítményt (a Financial Times magyarországi különszámában írták Budapesten élő brit értelmiségiek véleményét idézve, hogy ez az egyedüli ország ahol csajokat lehet fűzni Phd-val) vagy túl buta vagy nincs elegendő szakmai felkészültsége ahhoz, hogy értelmezni tudja ezeket a számokat. Azt mondják, hogy a számok nem hazudnak, mivel utána lehet keresni a statisztikai jelentésekben. Mi sem hamisabb ennél az állításnál! A tényadatokkal lehet a legnagyobbakat hazudni, hiszen bárki, aki valaha is tanult statisztikát tudja, hogy a számoknak nem csak MENNYISÉGI, hanem MINÕSÉGI jellemzői is vannak. Ha a számokat nem a megfelelő értelmezési környezetbe helyezzük, bizony megtörténhet, hogy az eredeti jelentésnek az ellenkezőjét is ki lehet fejezni. Nézzünk csak meg három példát:

1. Születések száma. Ki merne, Gyurcsányon kívül, azt állítani, hogy az Orbán kormánynak nincs szerepe ebben, mikor a demográfiában ismert, hogy a pro-natalista kormányzati politikáknak, teljesen magától értetődő okokból, van egy minimum 2-3 eves késleltetett effektusa.

2. Az első forduló után nyilvánosságra került államháztartási adatok. Bármennyire volt a "szakma" véleménye egyöntetű ebben a kérdésben (a jobboldalisággal igazán nem vádolható  Index "Rosszabbul gazdálkodunk mind 4 éve" címmel közölt kitűnő elemzést) az emberek 90%-hoz az jutott el,  hogy az Orbán kormány idejében sem volt jobb mivel a ballib média ezt sulykolta. Az "szakmailag" persze mellékes, hogy 2005-ben az államháztartási hiánya Magyarországnak volt a legnagyobb az EU25-ben, aminek következményei lesznek a regionális versenyben.

3. Államadósság: Miközben tényleg kritikus a helyzet, a forint leértékelődés és leminősítések következtében folyamatosan nő az adósságszolgálat (törlesztés+kamat) költsége, a hosszú távú devizaadósság minősítése azzal a Lengyelországéval van egy szinten aki, mint tudjuk, a rendszerváltás után adósság-elengedésért folyamodott, miközben Mo, ha vért izzadva is, de kiköhögte a pénzt. Ez, hozzátenném, példátlan. 

Mit sikerült ebből kommunikálni a Fidesznek? Semmit. A szakma véleménye (hitelminősítők, EU, stb.) tehát, lesújtó! Egy normális országban egy ilyen kormányzás után nemhogy elzavarják a kormányt, de az is lehet, hogy a kormányzó párt(ok)nak legalább szavazatfeleződéssel kell számolni.

Ehhez képest a "szakmaiság mítosza" ismét bejött az MSZP-nek, de a médiahátszél és a briliáns kommunikációs stratégia mellett kellettek a Fideszes kommunikációs stratégiai es taktikai hibák is. Véleményem szerint a legfőbb stratégiai hiba pontosan az volt, hogy alulértékelték az emberek fogékonyságát a számokra es csak az érzelmekre apelláltak (rosszabbul élünk!), miközben a másik oldal patikamérlegen adagolt, jól megválogatott, számokkal és autópálya avatásokkal (Csongrádban javított a legtöbbet az MSZP 2002-hoz képest) simán elérte a célját.

Semmilyen felsorolásból nem hagynám ki a Dec. 5. népszavazás kampányában folytatott kormányzati "szakmai" propagandát, melyben a 700.000 határon-túli rokkant-nyugdíjas-munkanélkülivel, azelőtt 23 millió románnal riogattak.

Ezekről mondtuk, hogy szakmailag felkészültek?

Én azt mondom, hogy egyszerűen rosszindulatúan manipulatívak, mely rosszindulat talán kimeríti a nemzetárulás fogalmát is! Ezek után feltehetem ismét a kérdést, hogy tényleg ellentétben áll egymással a szakmaiság és a nemzeti értékrend vagy egyszerűen csak érdekében áll valakiknek ezt így beállítani. Ha ez így van, kedves barátaim a "nemzeti oldalon", fel kell venni a kesztyűt és nem állni félre (mint Orbán V.) ha valaki a másik oldalon számháborúba kezd!