Míg ellenzéket egyemberként tartja lázba a hódmezővásárhelyi időközi választás vélt vagy valós választástechnikai tanulságai, Orbán Viktor nagyon úgy tűnik, hogy már bebetonozta a győzelmét. De nem csak az ideit, de talán a 2022-est, de elviekben minden továbbit is – amennyiben a győzelem egyetlen feltétele a politikai vízió erőssége lenne.

Nem „fake news”, hogy a FIDESZ jelöltje jókora verést kapott az elvileg FIDESZ-es bázis Hódmezővásárhely időközi polgármester választásán. Amitől vakarom a fejemet az az önbecsapás és szellemi szegénységi bizonyítvány, amit az ellenzék állít ki önmagáról, és amelyet egy Madniner-es kormánypárti komment ilyen találóan ragadott meg: „A recept adott: minden körzetben egy volt fideszes, jobboldali és migránsellenes jelöltet kell állítani, és akkor győzhettek - nincs itt valami bibi?”

Igen, lehet más egy polgármesterválasztás (vannak országok, ahol nem is a polgárok választják a mesterüket), de az országos (párt)politika?

Nem hiszem.

Egy polgármesteri választás tétje személyes. Mit gondolok a jelöltről, mennyire gondolom alkalmasnak, hogy a várost eligazgassa. Mi sem áll távolabb az országos politika tétjétől, ami a teljes közösségről, annak jövőképéről, végső sorban a történelemben és világban elfoglalt helyéről szól. Egy szuverén közösség politikai akarata pedig egyedüli szintje a világpolitikának, amelynek legitimációja van a világ menetének, akár történelmi szintű alakitására. Ezekből az akaratokból áll össze a történelem és nem az olyan vízfejek határozataiból és programjaiból mind az EU vagy ENSZ.

Mondok tehát egy merészet. Az országos választási kampány színtere az idén nem Hódmezővásárhely, hanem sokkal inkább Davos volt.

Ennek az oka nem más mind az, hogy a világ elitjének az idei, davosi, összejövetelén úgy gondolták, hogy elég a totojázásból s tényleg meg kellene oldani a világ Nagy Problémáját – a gazdasági egyenlőtlenség kérdését. Bár az egyik legfontosabb résztvevő az egyenlőtlenség - kutatók részéről – a szerb amerikai Branko Milanovic – szkepticizmusának adott hangot, nem lehet letagadni, hogy az idei panel-beszélgetések, a mesterséges intelligencia és a jövő gazdasági és politikai infrastruktúrájának alapját képző blokklánc technológia hangsúlyos jelenléte, már konkrét jelei annak, hogy mindenki konkrét változásokat vár a 2008-2009-es válság óta elmúlt teszetoszasága után.

De hogy jön ide a magyar választási kampány?

Nos, nemcsak abban, hogy Soros György úgy nyilatkozott Davosban mintha a FIDESZ kampány fizetési listáján lenne (az akkoriban a Heti Válasz onlájn platformján közölt cikk alapján legalább Stumpf András kollegával közösen látjuk igy).

Inkább abban, hogy ha a davosi rendezvény felől érkező információkat, akár együttesen akár külön-külön vizsgáljuk, ugyanaz a kép rajzolódik ki: igaza volt Orbán Viktornak amikor kidobta az „érjük utol Nyugatot” (és globalizálódjuk esztelen) gazdasági- politikai programot és helyette a „keressük meg a saját utunkat ás azon menjünk végig és majd legfeljebb mások követnek minket nem mi őket” gazdasági-politikai programot hirdetett meg. Márpedig (talán a Jobbik kivételével, de ma már ebben sem lehetünk biztosak) az egész magyar ellenzék továbbra is a korábbi (ma már jól láthatóan döglött) lovat próbálja győzelembe okoskodni.

A jóformán egyszemélyben a Schiffer András személye miatt jobb sorsra érdemes LMP pedig sajnálatosan ütemtelenül vállalja fel azokat az ügyeket (korrupció, atomenergiaellenesség, „gender-paritás, stb.) amelyek bár részei egy bármilyen jövőről szóló diskurzusnak, semmi esetre sem lehet politikai programot építeni rájuk.

Eddig sem lehetett, de ma már biztosan nem.

Orbán jó érzékkel ismerte fel, hogy egy korszak végén tartunk, amelyben nemcsak az elmúlt évtizedek világrendje, hanem az elmúlt 200 év modernizációs programja kérdőjeleződik meg, egybe megnyitva az utat egy új, többpilléren nyugvó világrend felé. Szemléletesebben: miközben ők az épen kimúló versenyképességi rangsornak szeretnének megfelelni (a Világbankos versenyképességi rangsor manipulációs botrány is megérne egy misét), Orbán egy éppen a Davos alkalmából megszületett rangsor szerinti legsikeresebb országot vezeti lassan nyolc éve.

A davost szervező World Economic Forum által újonnan létrehozott Inclusive Development Index  - melyben Magyarország Litvánia előtt vezetné a fejlődő országok rangsorát ha a nem FIDSEZ-hez köthető  74%-os GDP arányos adósság nem húzná le nagymértékben – ugyanis pont azt a szemléletet próbálja meghaladni ami ellen Orbán is küzd. Azt, hogy nem az absztrakt számok, a GDP és a még absztraktabb versenyképességi rangsorok, hanem az emberek tapasztalata az irányadó.

A Davosban összesereglett elit persze még a régi világrend emberei de az új világ lassan közéjük befurakodik, egyelőre persze álruhában, a piaci siker trójai-falován keresztül. A hírnök pedig nem más mind az egyik különleges davosi résztvevő, az izraeli sztártörténész Yuval Harari, kinek alaptézise az, hogy a szekuláris Nyugat vallása, a humanizmus, a saját sirját ássa meg azáltal, hogy olyan világot hoz létre, amiben sem embernek sem természetnek nincs helye.  Az emberek - a homoid fajta Sapiens alfaja – az együttműködésük által hajtották uralmuk alá a bolygót, és ezen együttműködés szükségeltetett világról alkotott közös elképzeléseket (Harari tudományos-materialista nyelvezetében a „fikciókat”) és ezekhez tartozó absztrakciókat (amelyek technológiában öltenek testet). De ma, az információ és biotechnológia térhódításéval, a technológia egyre inkább átveszi az együttműködés szerepét. A liberalizmus alaptételével szembe menve kijelenti: „Az egyént nem a Nagy Testvér fogja szétzúzni, hanem belülről, pszichésen fog szétesni”. Egy olyan technológiai gépezet része lesz, amiben a rendszert működtető fogyasztóra és nem az öntudatos és környezetéhez ezerféle érzelmi szállal kapcsolódó emberre van szükség. Ez a folyamat persze nem ma kezdődött, de csak ma éri el tetőfokát. Harari rámutat, a gyűjtögető életmódról a mezőgazdaságra való áttérés, összeségében sikeres projekt volt mivel megerősítette az emberiséget. De ugyanakkor az emberek többségének az életminősége romlott. „Nem az ember házasította a búzát, hanem a búza házasította az embert”- írja a Sapiens-ben.

Az iparositás hasonló hatással járt, a nyugati ipar technológiai gépezete világméretűvé duzzadt, miközben az ezt működtető munkások élete összeségében egy cseppet sem lett jobb mind a természeti ciklusokkal társadalmi szimbiózist kialakító parasztságnak. Ez még akkor is igaz, ha a második világháború után hallatlan életszínvonal növekedés volt a nyugati világban, de ez egyrészt mára már kifulladt (a nyugati medián reáljövedelmek már több évtizede nem nőnek) másrészt egyre nyilvánvalóbbak azok a társadalmi költségek, amelyekre a Harari figyelmeztet.

Ebben az olvasatban bizony megmosolyogtató, amit a globális liberalizmus „magyar hangja” az Index irt arra a hírre reagálva, hogy a magyar miniszterelnök Hararit olvas. Egyrészt elismeri, hogy mindent, amit a világról tudunk felülír Harari (vajon mit tudhattak a világáról mostanig?) másrészt még értelmezni sem tudja, hogy mit érthet hegy ilyen „trendi” történészből a „maradiság” megtestesítője, Orbán…

Az a rossz hírem van, hogy Orbán valószínűleg sokkal többet ért Harari- ból mind a globalizáció újságírói és elitje. Harari tézise és Orbán politikai víziója úgy illenek egymásba mind a kulcs a zárba. Az egyén csak akkor nem esik darabokra, ha olyan mobilizációs erőknek állítja szolgálatába önmagát, amelyek az együttműködést és nem a személytelen rendszerek által ösztönzött elidegenedést eredményezik. Orbán víziója a nemzetet, a családot és az ezek érdekébe kifejtett munkát teszi a társadalom középpontjába.

A történész davosi megnyilatkozásai is ebben a szellemben születtek: a munka jövőjéről szóló beszélgetésen például mintha a FIDESZ munkaalapú társadalmának a kátéját mondja fel. Arra hívja fel a figyelmet, hogy ma, a modernizáció hatására, nem azt hívjuk munkának, ami társadalmi értéket teremt (mind pl. a gyermeknevelés), pedig a gépek munka helyettesítő hatása miatt pont ezekre lesz majd szükség. De már a 2014-es, akkor nagy port felvert Második Gépkorszak könyv szerzői sem találnak jobb elképzelést a gépsités miatt eltűnő munkahelyek pótlására mind a „közmunkát” (amit természetesen nem Orbán talált ki, hanem a 1933-as Roosvelt-i New Deal része volt).

A jövő kihívásira a jelenben kell választ adni, és ezek a válaszok – a rettenetes kommunikációs körítés ellenére – ma inkább születnek Magyarországon mind azokban az országokban, ahol a globális elit éli a mindennapjait. Ez látszik az olyan általuk nem várt és azóta sem elfogadott eseményekben is mind a BREXIT vagy éppen Trump megválasztása.

Persze nem megy könnyen.

Az irány lehet, hogy jó, de az úton végig menni nem könnyű. A technológiai fejlődés becsatornázása messze nem megy olyan könnyen mind ahogy egy viszonylag kis és dinamikus országtól elvárható lenne. Észtország még mindig egy különc a kormányzati folyamatok digitális integrációjával, és az együttműködés-verseny közötti kényes egyensúlyt sem mindig lehet tetten érni. Van mikor egyszerűen lopás van. De azok a globális folyamatok, amelyekkel a megtermelt GDP jórésze elhagyja az országot még mindig jóval nagyobb felforgató hatással rendelkeznek mind a helyi tőke kétes tisztaságú erőgyűjtése.  

Harari a jelen tennivalóiról (azaz pont arról, hogy mi a dolga egy politikusnak ma) szóló könyvének, az idén augusztusban megjelenő „Huszonegy lecke a huszonegyedik századnak” bejelentéséről szóló sajtótájékoztatón mondta: “A politikai rendszer már nem képes értelmes jövőképet adni. Ezért építenek nosztalgikus légvárakat arról, hogy miként menjünk vissza a múltba. Ez biztosan nem fog működni, mert a nosztalgikus légvárak alaptermészete, hogy nem adnak választ azokra a valós kérdésekre, amelyekre válaszolnunk kell ma. Ez egyfajta átmeneti állapot, amíg valaki ki nem talál egy új értelmes jövőképet az emberek ezekbe a légvárakba kapaszkodnak”.

Harari arra is felhívja a figyelmet, hogy egy értelmes jövőkép nem föltétlenül fog tetszeni mindenkinek – gondoljunk csak a fasizmusra vagy a kommunizmusra. Harari könyvének megszületéséig egy konkrét politikai elképzelés van a piacon, amely leszámol úgy a levitézlett liberális-humanista világképben rejlő illúziókkal, mind az elvetélt kommunista és fasiszta rendszerek társadalmi mérnökösködésével. Ez Alexander Dugin heideggrianus Negyedik Politikai elmélete, melynek középpontjában nem az egyén, nem a társadalmi osztály, és nem a faj, hanem a közösségi tudat (a heideggeri Dasain) van, és a melyet politikailag egy államférfi/asszony képvisel, aki ennek az öntudatnak a megszemélyesítője.

Ki győzze le a Homo Deus-t ha nem egy egységbe szerveződött nép kollektív öntudata? Harari válaszára augusztusig kell várni. Addig is, Orbán víziója az egyetlen választható alternatíva.

Hódmezővásárhely ide vagy oda.