Nem migránsok, de nem is a korrupció kérdése mozgatnak minket mikor egy választásról van szó, hanem az az öntudatlanul viselt „szemüveg” amin keresztül értelmezzük a világot, és amelyek alapján megkülönböztetjük a jót a rossztól. A posztmodern világértelemzéssel ellentétben, azonban, a hatalmi harc nem két (vagy több) egyenértékű oldal, hanem a (kendőzetlen) Valóságot másképpen eltakaró „szemüvegesek” és ezáltal a jót és rosszat másképpen értelmezők között van. Természetesen ezért mintkét oldal meg van győződve, hogy csak ő látja jól a helyzetet és ez nem véletlenül gyakran torkollik sajnálatos – leggyakrabban verbális, de néha fizikai – erőszakba. Véleményem szerint csak egy kiút van ebből az őrületből, ha megértjük mi ez a „szemüveg” és ha elfogadjuk, hogy társadalmi haladás ide vagy oda, csak egy történelmi közösséghez való hűség tud integrálni minket ebben a „szétszakított világban”.

Megszokott dolog, hogy választásokkor két oldal feszül egymásnak. Igy van ez nálunk is, igy van ez máshol is. Sőt igy volt régen is, emlékezzünk csak a népi-urbánus vitára. Ugyanakkor vannak kutatások az AEÁ-ban, amelyek szerint a megosztottság sok évtizede folyamatosan nő és (most a Facebook-szűrők miatt is) már-már politikai közösséget megkérdőjelező méreteket öltött.

Máshol az is megszokott, hogy a baloldal gonosznak tartja a jobboldalt (autokrata, náci, fasiszta, bigott stb.) míg a jobboldal egyszerűen butának a baloldalt. Nem is csoda, hiszen a kontinens szerencsésebb részén nem volt baloldali diktatúra, igy a baloldal gyakran birtokolja az erkölcsi magaslatokat – egy vérbalos pápával megtámogatva most nem is olyan nehéz. Ami egy paradoxon, ugye. 

Magyarországon szerintem ellentétes a helyzet, hiszen nálunk a vörösterrort fehérterror váltotta fel, amit ismét vörösterror követett, igy nem nehéz gonosznak látni a baloldalt is. Igy ahelyett, hogy mindegyik a másikat gonosznak tartané, baloldaliak (a vallásosság miatt) inkább ostobának tartják a jobboldaliakat (aztán egy világ omlik össze bennük mikor egy klasszikus műveltséggel rendelkező jobboldalival találják szembe magukat) míg a jobboldaliak erkölcstelennek, dekadensnek tartják a baloldaliakat.

Sok okos elemzés látott napvilágot kormánypárt pró vagy kontra, mindegyikben volt igazság és mindenki azt a részét használta az igazságnak, ami neki megfelelt, ami a saját narratíváját alátámasztotta.

Egy fontos dolog, viszont, mindenkinek elkerülte a figyelmét!

Nem, nem azt írom meg, hogy szerintem a jelenlegi választási étlaptól kinek van a legtöbb fogalma az előttünk álló feladatokról és valószínűleg elegendő tudása is van a feladatok elvégzésére, vagy legalábbis a dolgok jó irányba terelésére. Ezt a cikket már megírtam.

Ma, a példátlanul magas részvételű választások napján, kötelességemnek érzem, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy van magyarázat a jelenségre, amit, ha megértünk, talán, ESETLEG megérthetjük azt is aki másképpen, más szempontokat mérlegelve dönt! Ha ezt megértjük, akkor már – sajnos nem függetlenül a választási eredményektől - egy jó nagyot léptünk előre, hogy egy élhetőbb, összetartóbb, saját történelmi sebeit meggyógyító ország és nemzet fele!

A magyarázat kiindulópontja az a most már tudományosan is megalapozott tény, ami szerint

’[…] az öntudatunk nem létrehozója, okozója és kiválasztója annak amit hiszünk, amit érzünk és érzékelünk. Az öntudatunk tartalmát agyunk gyors, tudattalan, „színpad háta mögötti” rendszerei generálják.'

Magyarán: nem vagyunk felelősek azért, amit gondolunk, tudunk és érzünk! Ha ez igy van, akkor nem is vonhatjuk felelősségre azt, aki másképpen gondolkodik mint mi, és nem írhatjuk a számlájára, ha az mondjuk nem tart fontosnak olyan dolgokat, amelyek nekünk sarkalatosak. Bár az erőszak elitélendő, ez természetesen nem egy fenntartható állapot, tenni kell ellene. Olyannyira fontos, hogy az idén Davosban összegyűlt világelit is a “a társadalmilag szétszakított világ” kérdését tűzte napirendre de a Facebook egyre csak terebélyesedő botrányai is ugyanezt a kérdést tartják napirenden.

Az ok amiért nem nagyon találunk válaszokat az talán abban is keresendő, hogy a mai közgondolkodás a fenti kiindulópontot, az ókori és középkori (mindenestere Descartes előtti) filozófusokkal ellentétben, nem fogadja el. Abban a hitben élünk (a Frankfurti Iskola szellemében), hogy racionális vitával minden kérdést meg lehet beszélni és ez alapján konszenzust lehet kialakítani. Ezzel szemben a fenti kiindulópont azt mondja, hogy mindannyiunk egy „csomaggal” érkezik, ezután inkább hívjuk inkább „szemüvegnek”, amit nem tudunk az „előszobában” hagyni mikor a politikai porondra lépünk. Emiatt ahelyett, hogy racionális vitát folytassunk inkább ezt a „csomagot” próbáljuk kész, a „politikai szupermarketben” a polcról levett narratívákba burkolni (a „csomag” szó már ugye foglalt).

Mit tudhatunk erről a „szemüvegről”?

Elsősorban azt, hogy létezik, és csak a karteziánus „kételkedem tehát gondolkodom, gondolkodom tehát vagyok” miatt feledkeztünk meg róla. Akár azt is mondhatjuk, hogy pontosan ez az az ok amiért megszületett a mai értelemben vett, Szokratész-tól eredeztethető, erkölcsi alapú filozófia, hiszen ő volt az az első ember, aki nem dőlt be saját maga poszt hoc racionalizációs (a „csomagot” utólag megmagyarázni akaró) ösztöneinek, és a természetin túl egy erkölcsi dimenzióját („zoon politikon”) is kitapintotta az emberi létezésnek.

Az általa és tanítványai által felvetett erkölcsi kérdések, pedig, az Újszövetség kereszténységben nyertek válaszokat meghaladva például csak isteni autoritáson alapuló Ószövetséget (az Atyához társult az emberiséget megváltó Fiú, és az erkölcsös életet lehetővé tevő Szentlélek is).  

A Descartes-t követő Felvilágosodás Istenben való kételkedése viszont nemcsak a kereszténység alól húzta ki a szőnyeget a nyugati társadalmakban, hanem a „szemüveg-ről (ma ismét mindenki bedől a saját magyarázatainak, Szókratész nem lenne boldog) és a létezésére való válaszról is, aminek a jelenlegi (fentebb már ismertetett) helyzetet köszönhetjük.

Másodsorban ma már azt is tudjuk a „szemüvegünkről”, hogy három fő komponense van (természeti, erkölcsi és technológiai) és mindegyik egy nagyon komplex, még nem teljesen megértett kapcsolatban áll a másik kettővel. Talán ezért nem tökéletes analógia a „szemüveg”, de egy másik analógia, a három alapszín is problémás. Ez utóbbit onnan vezetem le, hogy a számítógép kijelzője három színből (Zöld – Természet, Piros – Erkölcs, Kék – Technológia) keveri ki a digitális képeket, úgy, hogy mindenik „valós szín” a három alapszín egyedi kombinációja.  De míg általában nem szoktunk megfeledkezni arról, hogy amit látunk az a számitógépen jelenik meg, az orrunkon levő szemüvegről sokkal könnyebben megfeledkezünk és arról sincs fogalmunk, hogy a másik szemüveges mit lát.

Ezért maradtam a „szemüvegnél”.

Az általunk cipelt egyénileg kialakult természet-adta csomagot – azaz „szemüveget” -  viszont ismét feloszthatjuk környezeti (tájhoz, szülőföldhöz való ragaszkodás) és pszichológiai (alapérzelmek, elfogultságok, habitusok, preferenciák) komponensre. Ez a három közül talán a legkevésbé vitatott komponens, hiszen ma már mindenki elfogadja, hogy evolúciós örökégünk bizony nyomot hagyott bennünk a gond inkább az, hogy nem tudunk mit kezdeni ezekkel az irracionális szempontokkal egy a racionalitást mindennél magasabbra értékelő világban.

Az elsőt egyértelműen nem tudjunk különösebben egyénileg befolyásolni, de az is látható, hogy egy közösség-természet-gazdasági rendszer történelmi viszonynak a függvénye, tehát megértően kell viszonyulni azokhoz is akik nagyon ragaszkodnak a szülőföldjükhöz, akik (legalább) változatlan formában szeretnék azt az utódaiknak továbbadni, ezért irracionálisnak tűnő érzelmekre is képesek, ha veszélyt érzékelnek. Márpedig, mint láttunk, veszélyek léteznek – igy nem állja meg a helyét az a szokásos toposz, hogy az emberek legaljasabb érzelmeire hat a propaganda.

Abban viszont van igazság, hogy ebben a nyugati világban (társadalmi berendezkedésünk alapján mindenképp azok vagyunk) már nincsenek valláshoz hasonló „komplett” válaszok, amelyek a társadalmi együttműködés mederbe tudnák csatornázni a „szemüveg” pszichológiai komponense által meghatározott különbségeket. Helyettük viszont ott a politikai harc, ami az ebben a komponensben rejlő különbségeket inkább feleőrősiti.

Problémásabb az „erkölcsi szemüveg” kérdése, amelyet Szokratész megérzett, a Felvilágosodás pedig nem létezőnek gondolt, bízva a szuverén és racionális öntudat erejében. Problémás, mert pont ez utóbbi elképzelés adja a társadalmi haladás alapját ami a politikai baloldal alapitó dogmájának számit.

De problémás azért is mert Jonathan Haidt nevéhez köthető „erkölcsi fundamentumok elmélet” az evolúcióspszichológiai elméletek csoportjába tartozik, olyan elméletek közé, amelyek a pszichológiát az evolúciós szükségszerűségekből vezetik le. Amint ezt a YouTube sztárpszichológus, Jordan B. Peterson esetében is láthatjuk, a evolúción alapuló tudományos érvelés bizony nagyon szélsőséges reakciókat vált ki a baloldaliakból, akik célnak gondolják az embernek, mint a természet (azaz evolúció) részének a meghaladását. Pedig mindkét pszichológus a klasszikus liberalizmus, azaz a Felvilágosodás szemszögéből közelit a kérdésekhez azt kutatva, hogy milyen társadalmi struktúrák és intézmények segítségével képes egy vallását elvesztett társadalom működni.

Mivel remek cikk van a neten magyar nyelven Haidt elméletéről ezért nem mennék bele a részletekbe, de kiemelném, hogy az elmélet szerint az evolúció hat morális fundamentummal látott el minket, embereket – amit az ugyancsak evolúciós hagyományos intézmények szolgáltak ki (mint család vagy egyház). Ezek

1. Törődés – bántás
2. Igazságosság – csalás
3. Hűség – árulás
4. Tekintély – felforgatás
5. Szentség (tisztaság) – romlottság
6. Szabadság – elnyomás

Haidt több évtizedes kutatásai rámutatnak, hogy ezek az erkölcsi alapok magyarázzák a jobb és baloldaliak eltérő választását: míg a baloldalnak csak a az első, a második és az utolsó alap létezik, a jobboldaliaknak, a történelem előtti kor óta, mind a hat egyforma fontosságú, ezért az ezek közötti egyensúlyt fenntartani hivatott társadalmi rendszereket – a kultúrát- támogatják. Természetesen az egyensúly (amint a következő komponensnél láthatjuk majd) a külső körülményektől is függ és az életkorral is változik, de a jelenlegi bizonytalan világpolitikai helyzetben talán érthető bizonyos alapok előtérbe kerülése azoknál, akik szeretnének valamit megőrizni abból, amit a múltból szépnek és jónak gondoltak abból a konzervatív alapvetésből kiindulva, hogy a jó dolgokat könnyebb szétverni mint újból felépíteni.

Valóban, amint Peterson is már korábban rámutatott:

'Valami, amit nem látunk megvéd valamitől, amit nem értünk. Ez a valami a kultúra a maga inter-szubjektiv vagy belső valóságában. A valami, amit nem értünk az a káosz, amire válaszul a kultúra létrejött. Ha a kultúra külső struktúráját lebontjuk, a káosz ellenállhatatlanul visszatér.  Mi bármit – bármit – megteszünk, hogy ez a káosz ne térjen vissza.'

Bár egy idealista kamasz gondolhatja azt (akárcsak a libertariánusok), hogy bizony csak a Szabadság-Elnyomás kérdése fontos, de egy felelős felnőtt nem tud eltekinteni attól, amit az emberiség kollektíven, az evolúció által, megtanult. Ha el tud ettől tekinteni, ahogy a nyugati ember teszi ma, azt csak elbizakodottan teheti meg, amire pedig mint láttuk az ókorban Szokratész és a filozófia volt az ellenszer.

Az ok amiért nem tudunk visszamenni Szókratész-hoz (bár kezdetnek nem lenne rossz) az, hogy bár az ember elbizakodottsága nem változott, a világ, igen.

A „szemüvegünk” ma már nem csak az akkori, természettől kapott alapösztöneink, elfogultságaink és preferenciáink és tudatalatti erkölcsi intuíciókból, hanem a világot behálózó technológiai rendszerek – a globalizáció rendszerei -által generált elfogultságokból is áll. A mai filozófia tisztában van ezzel a jelenséggel, amellyel a hermeneutika és a technológiával kiterjesztetett fenomenológia (másnéven posztfenomenológia) foglalkozik. Abban az időben sem a nyelv vagy technológia jelentés-közvetítő tulajdonságai, sem a „tájban élés” nem vetettek fel kérdéseket, ezért ezeknek a kérdéseknek a megvilágítása (és a társadalmi szintű válaszok megtalálása) a korunk feladata.

Szókratész idejében a technológia (az ókori görög nevén a techné-t) az emberi kibontakozás eszköze volt. Ma már, a modern-ipari társadalomban - amint erre Martin Heidegger rámutatott - a világ nyersanyag lelőhellyé való lefokozásának eszköze. Ma azáltal, hogy az ember rendszereket épít ki és használ, egy sajátos, mindent erőforrásként(Bestand) kezelő logika szerint kezdett élni, ami egy sajátos beszűkült világképet (Gestell) eredményez. Ez a beszűkültség állhat bizonyos örökletes erkölcsi alapok felszámolásának a hátterében is.

Most, hogy megértettük a két politikai oldal közötti legalapvetőbb különbséget láthatjuk azt is, hogy mi a baj.

A baj az, hogy a baloldalnak hiányzanak azok az erkölcsi alapok, amelyek továbbra is fontosak, ha kulturálisan-civilizációsan meg szeretnénk maradni, azaz meg szeretnék őrizni és tovább szeretnénk adni azt a kulturális-társadalmi tőkét, amit örökségül kaptunk. A zuckerbergi „haladjunk gyorsan és törjünk össze dolgokat” és a politikában ezt képviselő progresszió és féktelen optimizmus most már szabad szemmel láthatóan nem a legjobban működő hozzáállás a világ dolgaihoz.

De a jobboldal sem hibátlan. Bár erkölcsi alapok szintjén megvan az, ami az embernek, a tájban és közösségben éléshez szükséges, a konzervatív kultúra még nem képes a digitális technológia által generált káosz feltartoztatására. Ugyanakkor a digitalizáció, a heideggeri ipari technológiával ellentétben, nemcsak a globalizációt, hanem a lokalizációt is szolgálni tudja.  A technológia és kultúra integrációja pedig, a huszadik század egyik legeredetibb gondolkodója, a francia Gilbert Simondon szerint, a filozófia legfontosabb feladata.