A Migráció-krízis – egy magyar perspektíva

Mióta, úgy legalább 1100 éve letelepedtünk a Kárpát-medencében, ott vagyunk a Kelet-Nyugat találkozásánál. Ezért nem érhet meglepetés, hogy ebben a modernkori népvándorlásban frontország lettünk, de sajnos azért sem, hogy jóformán csak magunkra számíthatunk. A Nyugat, a múltban is mindig talált más elfoglaltságot.  Most is jól elbridzsezgetnek a süllyedő hajón, de ettől nekünk is kötelező feltenni a kérdést, hogy vajon jót cselekszünk és jól?

Irtózatos háború dúl a Közel-Keleten, százezrek haltak meg és milliók váltak földönfutóvá. Ez eddig, sajnos, semmi új információt nem hordoz, hiszen az elmúlt száz évben nem nagyon találunk olyan időszakokat, amikor sokkal jobb lett volna a helyzet.

Mégis, most valami más is van.

Egy évi többszázezres embertömeg jelent meg Európában, derült égből villámcsapásként érve a közvéleményt, de sajnos az államapparátust is.

Bár a Charlie Hebdo - merénylet után Orbán Viktor volt az, aki terítékre tette a témát a nemzetközi és a hazai haladó közvélemény heves ellenérzése közepette, azok a lépések, amelyeket jónak gondolt, és amelyek kivitelezésére az őt kiszolgáló apparátust utasította sajnos baklövéseknek bizonyultak. A plakátkampány káros, a célra haszontalan, viszont tömegeket fölöslegesen hergelő valamint a külföldi partnereket elidegenítő stratégiája nagyon visszafele sült el.

Ez akkor is igaz, ha továbbra is azon kevés európai vezető közé tartozik, akiknek van fogalma attól, hogy mi történik és, hogy bármilyen értelmes és hossztávú megoldásról csak akkor van értelme beszélni, ha az európai, de legfőképpen a schengeni határokat biztosították.

Ugyanakkor az is látható, hogy a baklövések legfőbb oka az lehetett, hogy Orbán nem mérte fel, hogy a migrációs hullám mértéke nem fogja lehetővé tenni, hogy különválaszthassuk a bevándorlásról való disputát (amit indokolt a januári Charlie Hebdo-ügy, ISIS térnyerése Közel-Keleten és egyáltalán ez AZ elefánt az EU porcelánboltban) és a migráció krízist.

Sőt, a tények ismeretében most utólag úgy tűnik, hogy pont Orbán és kommunikációs spin doktorai húzták magukra ezt a káoszt mivel a krízis mértékét alulbecsülve próbálták ezzel is „tematizálni” (plakátokon és nemzeti konzultáción túl) a bevándorlásról szóló hazai és európai közbeszédet. Ez pontosan azért nem volt jó ötlet, mert egy nagyon bonyolult jelenségről van szó, és melynek valós méretét még visszafogottabb becslések is milliós méretűvé teszik csak a következő években.

A szeptember 15-től életbelépett új határvédelemi törvény és határzár egyelőre az egyedüli próbálkozás a határ biztosítására - melyet továbbra is heves médiaellenszélben kell elkövetni. Mindazonáltal, működni látszik, és ez reményt adhat a továbbiakra.

Nem segítenek az abszurdabbnál is abszurdabb határzár ellenes európai politikusi megnyilvánulások sem: lásd osztrák kancellár, francia külügyminiszter, az Európai Parlament német elnöke vagy éppen Renzi olasz miniszterelnök, akit a kerítés valamilyen okból a rosszemlékű berlini-falra emlékeztette.

Talán nem véletlen, hogy mindannyian a baloldali pártcsaládból kerülnek, akikről, mint mindannyian meggyőződhettünk, hogy…. a gondolkodás nem a fő erősségük, hogy finoman fogalmazzak. A jobboldalisággal nem vádolható Konrád György író készségesen és becsülettel elismeri, mikor ezt mondja: „Azt mondom, vannak valódi problémák, amikről különösen a baloldal nem gondolkodott el és nem vonta le a következtetéseket sem”.

Heller Ágnes gondolkodott, de mi haszna mikor azt megállapítja, hogy „Lehet választani: integráció vagy behódolás.” De arra már nem tér ki, hogy miként integráljunk tömegeket, akik tudják, hogy kultúrájuk felsőbbrendű (lásd még 100.000 brit fehér nő tért át muzulmán vallásra a saját kultúrájának lenézése miatt) még ha ez európai civilizáció nagyobb jólétet is engedélyez kevesebb kockázattal?

Mikor sosem látott jelenségeket kellene értelmezni akkor a nagy becsben tartott ideológiák rövid úton csődöt mondanak. Önálló gondolkodáshoz pedig alapos (de főleg ideológiamentes) képzettség és sok szellemi erőfeszítés szükséges, amit, ők, az egyén boldogulásában dogmatikusan nem bízó baloldaliak, nem nagyon szeretnek.

Pedig ha egy picit megerőltetnék az agysejtjeiket, akkor láthatnák, hogy egy valóban komplex jelenségről beszélünk: a migrációs krízis alapvetően a következő – egymástól néha független - jelenségek eddig sosem látott kombinációja:

• Az első világháborút lezáró, nagyhatalmi érdekeknek megfelelő, de a helyi népességek érdekeivel ellentétes békék hatása (lásd Sykes-Picot egyezmény, stb.)
• Népesedési krízis (egy földrajzi területen élő népesség és környezete közötti felborult egyensúly) – indirekt módon a nyugati civilizáció hatásainak következtében
• A nyugatos globalizáció (mely a történelem legelső világméretű civilizációja) által sulykolt anyagi jólét talmi csillogása (mely mennyországi „színezetet” kap a kétségbeesett emberek szemében)
• Az EU porózus nehezen védhető határai,
• A csábító (de fenntarthatatlan) szociális rendszerek az EU-ban
• Embercsempészet, mind gazdasági tevékenység, magas haszna, viszonylag alacsony kockázatok mellett
• Az Európában már jelenlevő muszlim közösségek segítsége
• A muzulmán vallás expanziv természete
• Olcsó és könnyen elérhető szír útlevelek
• Mobil technológia/internet által kínált kommunikációs lehetőségek.

…ezért, a gazdasági krízisekkel ellentétben, nem várható a lecsengése, amíg ezek az okok fennállnak. Így, a potenciális migránsokról szóló bármilyen számháború szükségszerűen értelmetlen.

A technológia, mint minden, amihez újabban hozzáér, exponenciális folyamatokat gerjeszt, ami most érte el azt a „természetes momentumot” ami már ilyen mértékűvé teszi a folyamatot.

Erre pedig Merkel és a többi európai politikus (most már a nagy cégek vezetői is, mind Dieter Zetsche a Daymler-Benz vezérigazgatója) még egy jókora lapáttal rátett azáltal, hogy egyértelművé tették, hogy Németország minden szíriainak megadja a menekült státuszt.

A digitális technológia, elszántság, hívogató Nyugat tényleg lehetővé teszi, hogy mindenki hozzon még egy embert, a baj csak annyi, hogy ez egy exponenciális folyamat – hiszen a mindenki által hozott még egy ember is fog hozni még egy embert, stb.

A migrációs krízis sajátos jellemvonása továbbá, hogy sajnálatosan eltereli a figyelmet a közel-keleti humanitárius menekült-krízisről (amit a genfi egyezmény szellemében kellene kezelni széles nemzetközi összefogással) az EU bevándorlási és muszlim integrációs problémájára (mely újra és újra felszínre tört, ha valami iszlámista terroresemény történik az EU-ban, de alapjába véve csak a mélyben fortyogott).

Ez a bonyolult történet egyenes következménye annak, hogy világunk egyre bonyolultabbá válik és egyedüli esélyünk, ha kidobunk minden múltbeli beidegződést és próbálunk tanulni abból, ami velünk történik.

Jót cselekszünk, tehát, ha nem ülünk tétlenül, ha nem csak nézzük a „filmet”, ahogyan sokan javasolják. Ugyanakkor, jól cselekedni nagyon nehéz egy ilyen ellentmondásos világban, mikor minden igaznak tűnik és annak ellentéte is. Nem marad más mind az alázatos tanulás önmagunkról, a világról és a remény, hogy cselekedeteink a szándékainkat szolgálják majd, még akkor is ha sokszor ennek az ellenkezője látszik megvalósulni. Egy komplex rendszerben nem lehet precízen tervezni, agilisnak kell lenni és gyorsan cselekedni – ez a legtöbb, amit tehetünk.

De mit is tanulhatunk az eddigi tapasztalatokból, a krízisre adott válaszaikból önmagunkról és a világról, amiben élünk (hívjuk csak nyugati civilizációnak)?